Játék - feladatok
2010. május
Kalandtúra áprilisi nyertese
László Norbert Attila, akinek ezúton is gratulálunk, nyereményét a művelődési házban veheti át!Kalandtúra búcsúlevél
Egy évvel ezelőtt indult el a kalandtúra játék, amely Szőreg múltját, jelenét próbálta elénk tárni. Minden hónapban valami érdekességet ismerhettünk meg a ti segítségetek, játékos kedvetek által. Együtt sok elfeledett emléket, szokást sikerült újra feleleveníteni. Az időben visszautazva bepillanthattunk a régi szőregi emberek életébe, munkájukba. Épületeket, embereket ismerhettünk meg. Szőreg történelme, múltja sokszínű és érdekes. Sok látnivaló és felfedeznivaló van még, ami arra vár, hogy ti újra rátaláljatok.Szeretnénk megköszönni nektek, hogy részt vettetek a játékban, hiszen az ajándékokon kívül tiétek lett az ismeret, a tudás, és talán kicsit más szemmel néztek otthonotokra, Szőregre!
Köszönettel: a játék szervezői
Márciusi megfejtés
Már a perzsák i. e. a 4. sz.-ban készítettek rózsavizet. Vízben főzték az illatos rózsaszirmokat. A lecsapódó illóolajos párát lehűtötték. Ma is kedvelt illatszer a rózsavíz, amit régen elsősorban a húsvéti locsolkodáshoz használtak.A locsolkodás mellett más népszokások is voltak. Szőregen a gyerekek a múlt században "pancilusoztak", Pancilus néven emlegetett gyékényből font ütővel verték a fűszálakat és kiálltoztak: "Pancilus Pilátus mért verted mög a Jézust?" (Bálint S. gyűjtése) Általános ismert szólás: "Verik, mint a Pilátust!"
Szőreg, vagy a rózsa az irodalomban
Kutatómunka
A rózsa számos irodalmi mű központi szimbóluma. Számos művészt ihletett meg. Legtöbbször a szerelem jelképeként jelenik meg.
A megfejtéseket 2010. április 7. 14. és 21. (szerda) 13-18 óra között a Tömörkény István Művelődési Házba kérjük eljuttatni.
|
Gyűjts olyan verseket, novellákat, meséket, történeteket, amelyikben Szőreg,
vagy a rózsa szerepel. (nem csak a cím kell) A gyűjtött anyagot a művelődési
házban fénymásoljuk. A feladat megoldásáért 1 Szőreg pecsét, ahány darab annyi rózsás pecsét jár.... |
Februári megfejtés
Szőreg a XIX. sz. közepén kapcsolódott be az Osztrák Államvasút-társaság vonalába. Egykor három fontos vasútvonal találkozott itt. Szeged-Temesvár vonalát 1857 őszén adták át, majd 1882-ben Arad-Szeged között indult meg a vasúti közlekedés. Tíz évvel később újabb vasúti vonal épült amely Szegedet és Karlovát kötötte össze. A vonatok a Tiszán átívelő vasúti hídon közlekedtek, amit 1944-ben lebombáztak. A közlekedés kiépítésével a helyi lakosságnak új munkalehetőség is adódott, hiszen a vasútépítéshez, a vasút fenntartásához, üzemeltetéséhez munkásokra volt szükség. Egyre többen dolgoztak, mint vasutas, vasúti lakatos, váltóőr, munkavezető és állomásfőnök munkakörben. Az állomás épületén kívül itt voltak szolgálati lakások, raktárak. A XIX. sz. végén még a vasútállomáson működött a posta és a távírda is. A szépen felújított váltókezelő őrhely és egykori raktára árulkodik arról, hogy milyen fontos szerepet töltött be a szőregi emberek életében a vasútállomás. Ma már csak egy vonal érinti Szőreget, ami Újszegedet és Mezőhegyest köti össze.
Népszokások
Húsvét
Sok népszokás kapcsolódik hozzá, ami tájegységenként változik. A locsolkodás főleg vidéken elterjedt népszokás. Húsvéthétfőjén a fiúk meglocsolják a lányokat. Régen rózsavizet, ma már inkább illatos kölnit használnak. Szokás volt a tojásfestés. Vidékenként más más motívumot festettek a tojásokra. Ma már egyre elterjedtebb a csoki tojás. Ezzel sajnos elfelejtődik a tojásfestés technikája, egyre kevesebben emlékeznek már azokra az aranyos népszokásokra, amelyek húsvéthoz kapcsolódnak. A segítségetekkel próbáljuk egy kicsit feleleveníteni ezeket a hagyományokat, és együtt készülni a húsvétra.
A megfejtéseket 2010. március 3. 10. 17. és 24. (szerda) 13-18 óra között a Tömörkény István Művelődési Házba kérjük eljuttatni.
| Rózsás locsoló vers gyűjtése! |
| Megfejtés: március első hetében... |
| Régen rózsavízzel locsolkodtak. Miből készül? |
| Megfejtés: március első hetében... |
| Tojás festés: szőregi motívumok gyűjtése! |
| Megfejtés: március első hetében... |
| Húsvéti népszokások gyűjtése! |
| Megfejtés:március első hetében... |
Szőreg épületei: Vasútállomás
Változik, megújul körülöttünk minden. Új épületek emelkednek, régiek tűnnek el.Régen fontos szerepet töltött be a szőregi emberek életében a vasútállomás. Nem csak a tágabb világgal kötötte össze a vasút az itt élőket, hanem munkát is adott az embereknek. A ma már nagyobb részben elhagyatott hely valamikor mozgalmas pontja volt Szőregnek. Sokáig a vasút volt az egyetlen tömegközlekedési eszköz.
Ebben a hónapban szeretnénk egy kicsit megismertetni , feleleveníteni a vasútállomás történelmét, emlékét, amely egykor központi szerepet töltött be a szőregiek életében.
A megfejtéseket 2010. február 10. 17. és 24. (szerda) 13-18 óra között a Tömörkény István Művelődési Házba kérjük eljuttatni.
| Rajzold le a szőregi váltókezelő őrhelyet! |
| Megfejtés: március első hetében... |
| Milyen épületek találhatóak most a Szőregi vasútállomáson? |
| Megfejtés: március első hetében... |
| A szőregi lakosok közül sokan dolgoztak a vasútnál. Milyen munkakörökben? Sorolj fel pár foglalkozást! |
| Megfejtés: március első hetében... |
| Hány vasútvonal futott át Szőregen? Nevezd meg őket! |
| Megfejtés:március első hetében... |
Decemberi megfejtés
A monostort Szent Fülöp (ünnepnapja május 1) tiszteletére emelték. Kevés adatot tudunk róla. Keresztelő Szent János egyik tanítványa volt. Vértanúhalált szenvedett, keresztre feszítették. A szőregi monostor alapítása körülbelül 1027-1030 után lehetett. Alapítói pontosan nem ismeretesek. Baziliták, vagy bencések lehettek.Két szakaszban épült. I. szakasz: korhatározó lelet nem került elő. Valószínű, hogy a XI.sz.-ra és bizánci stílusra utal. Pusztulása 1280-82 körül a kunok lázadása alatt lehetett.
II: szakasz: a monostor pusztulása után a XIII. sz. végén ezt a templomot építik újjá és bővítik ki. Ennek maradványai láthatóak ma is.
Jövő
Minden hónapban a múltban kalandoztunk. Most az új év első hónapjában a jövőbe látogatunk el a segítségetekkel. A megfejtéseket 2010. január 13-án, 20-án és 27-én (szerda) 13-18 óra között a Tömörkény István Művelődési Házba kérjük eljuttatni!| Rajzoljátok le a Szabadidőparkot 2050-ben. Szerinted, hogy fog kinézni akkor? |
Novemberi megfejtés
Tömörkény István 1866 december 21. született Cegléden. Tanulmányait Szegeden a piaristáknál kezdte, majd Makón folytatta. Tanulmányait nem fejezte be anyagi okokból. Patikusinasnak szegődött, majd 1882-1886-ig gyógyszerész volt Szegeden és Kisteleken. A Szegedi Híradó munkatársa 1886 februárjától. Ekkor változtatta meg nevét is Steingassner Istvánról Tömörkény Istvánra. Közlegényként besorozták, majd három év szolgálat után őrmesterként leszerelt. Visszaköltözött Szegedre, és a Szegedi Napló munkatársa lett. Várakozása ellenére nem nevezték ki a Szegedi Napló főszerkesztőjének, hanem a Somogyi Könyvtár és Városi Múzeum tisztviselője, 1904-től Reizner János halála után, igazgatója lett. Tanfolyamokat végzett, nyelvészeti és néprajzi cikkeket írt. Részt vett a Szeged környéki régészeti ásatásokban. Reizner Jánossal Szőregen,a monostor feltárásánál, 1904-ben egy kisméretű, a 13. század elejére keltezhető templom falrészleteit tárta fel, melynek északi csonkja ma is áll (plébániatemplom). Szegeden halt meg 1917 április 24-én. Nem csak Szegeden találkozhatsz róla elnevezett épülettel, hanem Szőregen is. Hiszen az ő nevét viseli a művelődési ház is.Novemberi nyertes
Az novemberi forduló nyetese: Csábi Fanni. A Népszabadság jóvoltából egy műsoros DVD-t nyert. A következő hónap legjobb helyes megfejtőire további DVD-k várnak! Gratulálunk!Szőreg története/történelme
Ismét kalandozzunk a múltban! Most Szőreg legrégebbi épületével/romjával ismerkedünk meg.A megfejtéseket december 2-án, 9-én, és 16-án (szerdánként) várjuk a művelődési házba 15-17 óra között.| Rajzold le, szerinted hogyan nézett ki a szőregi monostor! |
| Megfejtés: január első hetében... |
| Hol található a szőregi monostor romja? |
| Megfejtés: január első hetében... |
| Ki volt a szőregi apátság védőszentje? Egy-két mondatban mutasd be! |
| Megfejtés: január első hetében... |
| Írd le röviden a szőregi monostor történetét! |
| Megfejtés:január első hetében... |
Októberi megfejtés
A falu első templomát 1752-ben építették, mely később leégett. A lösz dombra épült új templomot Vedres István tervei alapján építették, majd 1816. november 25-én szentelték fel. Alexandriai Szent Katalin tiszteletére.Katalin a IV. században az egyiptomi Alexandriában élt. Abban a korban még nem volt elfogadott a kereszténység, követőit üldözték. Katalin büszkén vállalta fel hitét. Isten iránti elkötelezettsége miatt a császár éles késekkel kirakott kerékre kötette, de a kerék kettétört. Végül lefejezték. A templommal szemben a Szerb utcán látható fából faragott gyönyörű szobra, illetve a templom főoltárképe, amely Katalin eljegyzését ábrázolja.
A templom védőszentje tiszteletére novemberben tartják Szőregen a búcsút. A búcsú katolikus vallásgyakorlat, eredeti neve elengedést jelent. A gyónás által megbocsátott bűnök nem törlődnek el teljesen, hiszen a következményei megmaradnak. A halál után az emberek a tisztítótűzbe kerülnek, ahol megtisztulnak e bűnöktől. Ez az ideigtartó büntetés. A búcsú feltételeinek betartásával az Egyház elengedi az ideigtartó büntetést.
Napjainkban elvesztette eredeti jelentését, hiszen a legtöbb embernek a búcsú a kirakodóvásárt jelenti.
Októberi nyertes
Az októberi forduló nyetese: Csábi Fanni. A Szegedi Vadaspark támogatásával két gyerekbelépőt nyert, melyet a Tömörkény István Művelődési Házban vehet át. A következő hónap legjobb helyes megfejtőire további jegyek várnak! Gratulálunk!Híres emberek kapcsolata Szőreggel
Rohanó világunkban nem sok idő jut arra, hogy megismerjük a környékünket ahol lakunk. Pedig az évek, évtizedek alatt sok érdekes esemény történt, több híres és különleges ember fordult meg lakóhelyünkön. Ebben a hónapban szeretnénk egy kis ízelítőt adni belőle. A megfejtéseket november 4-én, 11-én, 18-án és 25-én (szerdánként) várjuk a művelődési házba 15-17 óra között.| Szőregen melyik épület kapta nevét Tömörkény Istvánról? (Rajzolhatsz, írhatsz) |
| Megfejtés: december első hetében... |
| Mi volt eredetileg Tömörkény István neve? |
| Megfejtés: december első hetében... |
| Mutasd be röviden Tömörkény Istvánt! ( A/4-es lapra) |
| Megfejtés: december első hetében... |
| Milyen munkálatokban vett részt Tömörkény István Szőregen (A/4-es lap)? |
| Megfejtés:december első hetében... |
Szőreg életében az egyik legrégebbi hagyomány a búcsú. Ilyenkor összegyűltek az ismerősök, családtagok.
Az emberek először a misére mentek el, majd a templom környékén felállított sátraknál nézelődtek,
beszélgettek, vásároltak.
Ma már a búcsú lényege, hagyománya megkopott. Most ezt szeretnénk egy kicsit feleleveníteni.
A megfejtéseket 2009. október 7-én, 14-én 21-én és 28-án (szerda) 15-17 óra között tudjátok leadni a Tömörkény István Művelődési Házban.
I. korcsoport, 7-8 éveseknek
Ma már a búcsú lényege, hagyománya megkopott. Most ezt szeretnénk egy kicsit feleleveníteni.
A megfejtéseket 2009. október 7-én, 14-én 21-én és 28-án (szerda) 15-17 óra között tudjátok leadni a Tömörkény István Művelődési Házban.
| Rajzold le azt a szentet, akiről elnevezték a szőregi katolikus templomot. |
| Megfejtés: rajz. A katolikus templommal szemben, a Szerb utcán található Szent Katalin szobra. |
| Melyik szent tiszteletére nevezték el a szőregi katolikus templomot? |
| Megfejtés: Alexandriai Szent Katalin. Katalin a IV. században az egyiptomi Alexandriában élt. Abban a korban még nem volt elfogadott a kereszténység, követőit üldözték. Katalin büszkén vállalta fel hitét. Isten iránti elkötelezettsége miatt a császár éles késekkel kirakott kerékre kötötte, de a kerék kettétört. Végül lefejezték. |
| Miért novemberben tartják meg a szőregi búcsút? |
|
Megfejtés: Mert a templomot 1816 november 25-én szentelték fel Szent Katalin tiszteletére.
A búcsú katolikus vallásgyakorlat, eredeti neve elengedést jelent. A gyónás által megbocsájtott bűnök
tisztítótűzbe kerülnek, ahol megtisztulnak e bűnöktől. Ez az ideigtartó büntetés. A búcsú feltételeinek betartásával
az Egyház elengedi az ideigtartó büntetést. Napjainkban elvesztette eredeti jelentését, hiszen a legtöbb embernek a búcsú a kirakodóvásárt jelenti. |
| Ki volt az a személy, akinek a tervei alapján felépült a katolikus templom? Mutasd be a templomot ( lehet: története/épület bemutatása...) |
| Megfejtés: Vedres István tervei alapján építették, 1816 november 25-én szentelték fel. |
Augusztusi nyertes
Az augusztusi forduló nyetese: Hajnács Lili. A Szegedi Vadaspark támogatásával két gyerekbelépőt nyert, melyet a Tömörkény István Művelődési Házban vehet át. A következő hónap legjobb helyes megfejtőire további jegyek várnak! Gratulálunk!
Az 1956-os forradalom a magyar történelem egyik meghatározó eseménye volt. Az 1848-49-es szabadságharc
és forradalom után ez volt az első próbálkozás a demokrácia, az önállóság felé. Már biztosan tanultál
róla az iskolában, vagy majd később fogod tanulni. De egy valami hiányzik a tankönyvekből:
az emberek élete, a hétköznapok. Mi arra vagyunk kíváncsiak, hogy itt Szőregen hogyan élték meg ezt az időszakot
A megfejtéseket szeptember 9-én, 16-án és 23-án szerdán 13 és 18 óra között várjuk a Tömörkény István Művelődési Házba
Most minden korcsoport egyforma feladatot kap, lehet rajzolni, írni, fotót beküldeni. Történetek 56-ról.
A megfejtéseket szeptember 9-én, 16-án és 23-án szerdán 13 és 18 óra között várjuk a Tömörkény István Művelődési Házba
|
Idősebbektől gyűjts történetet, hogyan élték meg a forradalmat! Ha nincs idősebb ismerősöd, vagy nem tudsz személyesen beszélni senkivel, nyugodtan kereshetsz történetet könyvekből,vagy az interneten is. Csak szőregi, vagy Szőreghez kapcsolódó legyen. |
Júniusi nyertes
A júniusi forduló nyetese: Fágyol Tibor. A Szegedi Vadaspark támogatásával két gyerekbelépőt nyert, melyet a Tömörkény István Művelődési Házban vehet át. A következő hónap legjobb helyes megfejtőire további jegyek várnak! Gratulálunk!
Lassan vége a nyárnak. Augusztus az utolsó hónapja a szünidőnek. Most még a nyaralás, a pihenés játszik szerepet, de nem
sokára vissza kell ülni az iskola padba. Pár hét és elő kell venni a régi iskola táskát, vagy újat venni. A tollakat kicserélni,
a kinőtt tornacipő helyett beszerezni másikat. Az üzletek polcait nézve nem is olyan könnyű választani ugye? A szebbnél szebb ceruzák,
tolltartók közül nehéz eldönteni, hogy mi kerüljön a kosárba.
Ebben a hónapban is a múltba kalandozunk. Kíváncsiak vagyunk, hogy régen milyen volt iskolásnak lenni. A feladatok megoldása mellett plusz pecsétet is lehet szereni. Ha tudsz érdekes, vagy humoros iskolai történetet időseb családtagtól, ismerőstől, írd meg nekünk és a következő hónapban megjelenik az újságban.
A megfejtéseket 2009. augusztus 5-én, 12-én és 19-én 15-17 óra között tudjátok leadni a Tömörkény István Művelődési Házban.
I. korcsoport, 7-8 éveseknek
Ebben a hónapban is a múltba kalandozunk. Kíváncsiak vagyunk, hogy régen milyen volt iskolásnak lenni. A feladatok megoldása mellett plusz pecsétet is lehet szereni. Ha tudsz érdekes, vagy humoros iskolai történetet időseb családtagtól, ismerőstől, írd meg nekünk és a következő hónapban megjelenik az újságban.
A megfejtéseket 2009. augusztus 5-én, 12-én és 19-én 15-17 óra között tudjátok leadni a Tömörkény István Művelődési Házban.
| Rajzold le régen mivel írtak a gyerekek az iskolában! |
| Megfejtés: Az őskorban faszénnel rajzoltak, később palavesszőt használtak. A középkorban megjelent a lúdtoll. Majd a XIX. sz.-tól már fém hegyet használtak a tintához, ez volt a töltőtoll. Később megjelent a golyóstoll, melynek feltalálója Bíró László aki 1938-ban szabadalmaztatta találmányát. |
| Palatábla helyett ma mit használnak az iskolában? |
| Megfejtés: Ma füzetet használunk palatábla helyett. |
| Szőregen több iskola épület is volt. Sorolj fel minél többet! Hol voltak ezek az épületek, és ma mi található a helyükön? |
|
Megfejtés: 1816 Szőregen felépül az első tanoda 1883 megnyílik a második iskola: ami jelenleg óvodaként üzemel (ma Magyar utcai óvoda) 1894 a harmadik iskola: Fabó iskola 1908 a negyedik iskola a Bánya iskola: a helyén ma a Magyar utca felőli Ikon sor található. 1924 az ötödik iskola: Újszőregi iskola (Pillich-telep) 1932 átalakítják a központi iskola épületét 1955 hatodik a Malom-iskola 1981 elkészül a jelenlegi iskolaépület az ún. Kántor-iskola helyén |
| A mai Kossuth iskola helyén mi volt régen? |
| Megfejtés:Kántor-iskola volt a mai Kossuth Lajos Iskola helyén. |
Májusi nyertesek
A májusi forduló nyetesei: Tóth Szilárd, Hajnács Lili és Csábi Fanni. A Szegedi Vadaspark támogatásával személyenként két gyerekbelépőt nyertek, melyet a Tömörkény István Művelődési Házban vehetnek át. A következő hónap legjobb helyes megfejtőire további jegyek várnak! Gratulálunk!
Két rendezvényünk is a rózsához kapcsolódik. Az egyik a Rózsaünnep,
a másik a Rózsa Szemzőverseny, ami idén júliusban kerül megrendezésre.
A következő feladatok a rózsatermesztéshez, és a szemzéshez kapcsolódnak.
Ha kíváncsi vagy, hogyan szemzik a rózsát, vagy csak szeretnéd jól érezni magad,
gyere el te is a versenyre, amit rózsás pecséttel jutalmazunk. A megfejtéseket 2009. Június 10.-én és 17.-én
(szerda) 13-18 óra között a
Tömörkény István Művelődési Házba kérjük eljuttatni.
I. korcsoport, 7-8 éveseknek
| Rajzold le a kedvenc évszakodban hogyan néz ki a rózsa! |
| Megfejtés: rajz |
| A rózsát nemcsak a szépsége miatt termesztik. Szerinted még mire lehet felhasználni a rózsát? Sorolj fel minél többet! |
| Megfejtés: A rózsa sokoldalúan alkalmazható dísznövény. A rózsa azonban nem csupán dísz, hanem haszonnövény is. A rózsa volt az első virág , melyből illóolajat és rózsavizet pároltak le Perzsiában. A rózsavizet illatos rózsák szirmaiból nyerik, desztillálással. Gyakorta használják indiai édességek és rizsek ízesítésére. Egy kiló rózsaolaj előállításához 1000 kg rózsavirág szükséges, így nem csoda, hogy a rózsaolaj drága portéka! A vadrózsák termése, a csipkebogyó kiváló ízű lekvár alapanyagát szolgáltatja. A csipkebogyó ugyanis igen gazdag C-vitaminban, de van benne A-, B-, K- és P-vitamin is. A csipkebogyót évszázadok óta alkalmazzák a népi gyógyászatban is: üdítő hatású teáját vese- és hólyagbetegségek ellen javallják, de vizsgálják gyógyító hatását magas vérnyomás, bélhurut, epe- és májzavarok ellen is. Mindezeken kívül készül a csipkebogyóból bor, pálinka és likőr is. A rózsa hatóanyag tartalma rendkívül széleskörű, így bizonyos betegségek gyógyítására éppen úgy alkalmas mint bőrproblémák kezelésére. Erősíti a sejtfalakat, öregedésgátló, stressz és irritáció hatásait csökkentő csodálatos esszencia. A mai fejlett technológiával rendelkező vegyészet sem képes olyan szintetikus, vagy természetes anyag előállítására, mely a rózsa hatóanyagait felülmúlná. |
| Miért fontos a rózsa szemzése? Mutasd be a munka menetét! (A/4-es lap .) |
| Megfejtés: Júliusban esedékes a rózsa szemzése is. Már akinek van rózsája is díszkertben és ráadásul van türelme is ilyen kerti kedvteléshez. A szemet akkor vágjuk ki - szemzőkéssel persze, mert egyszerű bicskával kicsi az esélyünk a sikerre - a nemes, tehát a kiválasztott rózsa szemző hajtásáról, amikor a virága már hervadásnak indult. A vad alanyt pedig akkor tartják érettnek a szemzésre, amikor a bevágott "héja" könnyen elválik a farésztől. Ezt a T alakú bemetszéskor már könnyen meg lehet állapítani és ebbe a nyílásba a héj alá kell behelyezni a nemes szemet, majd vízbe áztatott rafiával, vagy nedvességmegtartó rugalmas kötöző szalaggal körbe csavarva bekötözzük, úgy hogy csak a szem nézzen ki a kötöző szalagból, elkerülendő hogy kiszáradjon a seb. |
| Mit tudsz a rózsatermesztésről? (rózsák ültetése, tápanyagpótlása, fagy elleni védelme, betegségei, metszése...) (A/4-es lap ) |
| Megfejtés: A rózsa a szélsőségesen terméketlen (szik, futóhomok) talajok kivételével mindenütt megél, de legszebben a kötött, tápanyagban gazdag, közömbös vagy meszes talajokon. A töveket lehetőleg ősszel, lombhullás után ültessük. A kiásott gödörbe ajánlatos komposztföldet tenni. A megvásárolt rózsatövet ültetés előtt állítsuk néhány órára vízbe, hogy az elvesztett nedvességét pótolhassa, majd a gyökérzetét mártsuk meg agyagpépben. Ültetés után kíméletesen tapossuk meg a földet, és bőséges vízzel iszapoljuk a gyökerekhez a talajt, majd a tövet kupacoljuk fel. Tavasszal, mihelyt a rügyek duzzadni kezdenek, a vesszőket meg kell metszeni: ha sok a vessző, megritkítjuk őket, és a megmaradó 3-5 vesszőt legfeljebb 5-6 rügyre metsszük vissza. A gyenge vesszőket tőből kivágjuk vagy rövidre metsszük. A rózsa szereti a bőséges tápanyagellátást, de ennek folyamatosnak kell lennie, vagyis inkább több részletben trágyázzuk, mint egyszerre nagy adaggal. Öntözés nélkül nálunk nem lehet belterjesen rózsát termelni. Sajnos a rózsát többféle betegség (lisztharmat, rozsda stb.) és kártevő (levéltetű, darázs stb.) is fenyegeti. A legegyszerűbb védekezés az, ha olyan fajtákat telepítünk, amelyek a betegségeknek jobban ellenállnak. Ahol a kertben szőlőt is termelnek, ott jó módszer az, hogy a szőlő permetezésekor a rózsákat is kezelik. A rózsa nem teljesen télálló növény, ezért ősszel, a fagyok beállta előtt az érzékenyebb teahibrideket és a miniatűr rózsákat földdel be kell takarni. Ugyancsak védeni kell a magas törzsű rózsákat is. |
Az idén XI. alkalommal kerül megrendezésre a Rózsaünnep.
A kérdések ehhez az eseményhez kapcsolódnak.
A megfejtéseket 2009. május 13. és 20. szerda 13-18 óra
között a művelődési házba kérjük eljuttatni.
I. korcsoport, 7-8 éveseknek
| Rajzolj és írj (ha már tudsz írni): Melyik napon szokott lenni a Rózsaünnepi felvonulás? Készíts rajzot, és pár mondatban mesélj róla. |
| Megfejtés: szombaton van a felvonulás |
| Sorolj fel három olyan kiállítást, amely minden évben a Rózsaünnepen megrendezésre kerül. |
|
Megfejtés:Rózsák titkai című kiállítás Rózsamúzeum: az évszázados múltra visszatekintő tárgyi- és írásos emlékeket tekinthetnek meg a látogatók. Vágott rózsa kiállítás: helyszíne az iskola. Minden, ami rózsa |
| Ki volt az első Rózsakirálynő? A Rózsaünnep melyik napján választják meg, és ki jelentkezhet rá? |
|
Megfejtés: Rózsakirálynő-választás A hagyományosnak számító Rózsakirálynő-választás a Rózsaünnep egyik kiemelt eseménye. Akik kötődnek Szőreghez, a szőregi rózsához. A legelső királynő Máder Mónika. A Rózsakirálynő-választás a korábbi évekhez hasonlóan történik: a jelöltek pénteken a zsűri előtt szerepelnek, majd a közönségszavazatok összesítését követően szombaton este van az eredményhirdetés. |
| Mikor lett hungarikum a szőregi rózsa? Mit jelent az a szó, hogy hungarikum, és szerinted ez mit jelent Szőreg számára? (A/4-es lap) |
|
Megfejtés:A szőregi rózsa 2004 óta hungarikum A szó jelentése: Magyarországra jellemző magyar
mű, magyar termék, kulturális tényező, de esetenként alkalmazzák társadalmi vagy közéleti jelenségekre is. A védett termékeket a köznyelv
hungarikumnak nevezi. Szőregi rózsa Eredetmegjelölési oltalmat kapott, azaz hungarikummá vált a szőregi rózsa. Az eljárást Ujhelyi István szegedi országgyűlési képviselő és a szőregi rózsatermesztők kezdeményezték. Az Európai Unióban a 80-as évek végén ismerték fel, hogy a globalizáció miatt szükség van a helyi sajátosságokat tükröző termékek piacra juttatására, valamint arra, hogy a fogyasztó ne csak tömegtermékeket vásároljon, hanem magas minőségű különleges cikkekhez is hozzájusson. Magyarországon az uniós jogszabályok megjelenését követően született meg a védjegyekről és a földrajzi árujelzőkről szóló törvény. A szőregi rózsatő az egész világon elismert, kiváló minőségű termék. A hungarikummá nyilvánítás pedig megfelelő marketingtevékenységgel jelentősen hozzájárulhat a térség gazdasági fejlődéséhez. |